Az amerikai hatóságoknak megalapozott gyanú nélkül nincs joguk arra, hogy a határokon átvizsgálják az utazók laptopját, mobiltelefonját vagy kameráját - állítják azok a polgári jogvédő szervezetek, amelyek kedden New Yorkban pert indítottak az amerikai kormányzat ellen.
A brooklyni szövetségi körzeti bíróságon a belbiztonsági minisztérium és vámhivatal eljárása ellen nyújtottak be jogorvoslati kérelmet a jogvédők. A felperes szerint 2008 októbere óta több mint 6500 ember digitális eszközeit vizsgálták az Egyesült Államok határain. Az átvizsgált személyek csaknem fele amerikai állampolgár volt.
A pert az Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (ACLU), a New York-i Polgári Szabadságjogok Szövetsége (NYCLU) és a Büntetőjogi Védőügyvédek Nemzeti Szövetsége indította a Nemzeti Sajtófotós Szövetség, a védőügyvédek és egy 26 éves diák, a francia-amerikai kettős állampolgár Pascal Abidor nevében.
A Montrealból New Yorkba vonaton utazó Abidort májusban feltartóztatták a kanadai-amerikai határon, és arról faggatták, hogy hogyan kerültek a laptopjára a Hamász és a Hezbollah gyűléseit ábrázoló fényképek. A diákot, aki a doktori disszertációját a libanoni síiták modern kori történelméről írta, megbilincselték és több órán át bezárva tartották. A számítógépén, amelyet csak 11 nap múlva szolgáltatták neki vissza, a legszemélyesebb levelezését is átkutatták.
Bizalmas adatokat védenének
Az egyéni esetet is felkaroló civil jogvédők rámutatattak, hogy a fotósok, akik rendszeresen fényképezőgépekkel, laptopokkal és egyéb digitális információhordozó eszközökkel felszerelve utaznak külföldre, az általuk elkészítendő felvételek érdekében nem ritkán bizalmas információkra támaszkodnak. Hasonló, bizalmas adatokkal dolgoznak a védőügyvédek is.
A felperesek szerint az elektronikus információhordozó eszközök átkutatása jogsértő gyakorlat, mert ezek számos olyan személyes és kényes információt tartalmaznak, amelyek részletesen feltárják az utazó személyes és szakmai életét, bizalmas gondolatait, valamint munkájának kiemelt fontosságú és bizalmas természetű vonatkozásait.
Melissa Goodman, az ACLU ügyvédje szerint "az amerikaiak nem adják fel a szólásszabadsághoz való jogukat, amikor külföldre utaznak". A felperesek azt szeretnék, hogy a bíróság nyilvánítsa alkotmányellenesnek az információhordozó eszközök megalapozott gyanú híján történő átkutatását.
(MTI)
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Gazdag gyerek játéka az új Playstation zsebkonzol
Nyolcvanezer forintot kell kifizetnie annak, aki februártól az új, nagy konzolokat is megszégyenítő grafikára képes hordozható Playstation játékgéppel akar játszani. A ...
Már a jövőkutatóknak sem jut eszükbe semmi
Több mint tíz éve nem változott az emberiség jövőről alkotott képe. A nanotechnológia, a kibővített valóság, a szupergyors mobilhálózatok vagy a 3D-nyomtatás egy ...
Teszten az új 3-as BMW
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Elsőként teszteltük itthon a 320d-t.
Gyenge lábakon áll a 2012-es világvége-jóslat
Évek óta terjed a jóslat: 2012. december 21-én eljön a világvége.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.