Lopás, hamisítás és félrevezető nyilatkozatok miatt emeltek vádat egy amerikai nő ellen, aki hamis Facebook-részvényeket adott el hiszékeny embereknek a közösségi portál tőzsdei bevezetését megelőzően.
A 46 éves Marianne Oleson azt hazudta környezetének, úgy jutott egymillió dollárnyi részvény birtokába, hogy lánya az internetes óriáscég alapítójának az ismerőse. A wisconsini Oshkoshban élő nő ellen csütörtökön emeltek vádat.
A csalónak négy hónapon át sikerül becsapnia embereket. Egyebek közt hamis Facebook-részvényekkel fizetett ki egy építési vállalkozót, aki még készpénzért is vásárolt - 10 ezer dollárért - az ál-részvényekből. Egy látássérült 66 éves oshkoshi férfira 43 ezer dollárnyi hamis értékpapírt sikerült rásóznia, a nőnek, aki két másik férfit 9900 dollárral csapott be. A 850 millió ügyfelet számláló Facebook szerdán jelentette be, hogy tőzsdére viszi papírjait, ami a várt 5-10 milliárd dolláros összegével minden idők legjelentősebb tőzsdei bevezetése lesz az internetes cégek világában.
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Valódi pártjuk lesz a kalózoknak
Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott ...
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?