|
Címkék:Lamborghini Gallardo,olasz autó,szupersportautó,gyorsulás,autós hír,baleset,világrekord-kísérlet
Így repül egy LamborghiniGulyás Péter2010. 10. 27., 15:04Utolsó módosítás: 2010. 10. 27., 15:10Súlyos belesettel végződött egy gyorsulási rekordkísérlet múlt hétvégén Texasban.
Richard Holt autóversenyző egy tuningolt, duplaturbós Lamborghini Gallardóval szerette volna megdönteni október 23-án az álló helyzetből egy mérföldet megtevő autók gyorsulási rekordját. Arról nem szól a hír, hogy ez sikerült- e neki, csak annyi derült ki a jelentésekből, hogy az egy mérföldes táblánál már 376 km/órával száguldott a becslések szerint legalább 1500 lóerősre felhúzott olasz autóval. A baleset akkor következett be, amikor kinyitotta a fékező ernyőt. Ekkor ugyanis az oldalszél pont annyira lökte meg a Gallardót, hogy az letért az egyenes irányról, és a pálya melletti terepakadályba rohant nagyjából 300 km/órás sebességgel. Ez aztán annyira megdobta a Lamborghinit, hogy az felrepült a levegőbe, legalább tízszer átfordult saját tengelye körül, majd a teljesen összeroncsolódva a kerekeire érkezett a mezőn. Csodával határos módon Holtot nem holtan találták meg a tűzoltók, hanem mindössze pár karcolással, de az autóból azért ki kellett vágniuk. RSSHírlevélÍrjon nekünk!OldaltérképArchívumMédiaajánlatImpresszumAdatvédelem[origo]T-OnlineOK.hu
iWiW[freemail]track.huG-PortalVidea Az [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva |
Hadüzenet Japánnak - BMW S 1000 RR tesztVersenypályára termett a BMW vadonatúj szupersportmotorja, az S 1000 RR. Hírgarázs legfrissebb
Blogoljon velünk!Legolvasottabb cikkekLegolvasottabb cikkek |
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1010/201010277.jpg)

