Kínától az Egyesült Államokig látszott a hétvégi gyűrűs napfogyatkozás. A Hold pályájának földtávoli részén tartózkodott éppen, és valamivel kisebbnek látszott a Napnál, ezért nem tudta teljesen letakarni. Ennek megfelelően a maximális fázisban a Nap pereme látszik a képeken, a részleges fázisnál pedig egy kicsorbult napkorong figyelhető meg.
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a rendes játékidőt, vezetést szereztek a 83. percben, büntetőt rúghattak a hosszabbításban, és a tizenegyespárbajban is előnybe kerültek, de nem tudtak élni a lehetőségeikkel.
A héten elkezdődött a cannes-i filmfesztivál, újrafestették a királynőt, olajban fetrengett több amerikai aktivista, és ijesztően megnőtt a az öngyilkosokat bejelentők száma Brazíliában. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét képeiből.
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por szeles időben többszörösen meghaladja az egészségügyi határértéket. A helyiek allergiás és asztmás tünetekre panaszkodnak, többen a költözést fontolgatják.
Ezrek megélhetése kerül veszélybe június elsejétől, mert a brazil kormány közegészségügyi és környezetvédelmi okokra hivatkozva bezárja a Rio de Janeiro melletti Gramacho szeméttelepet. A rendkívül veszélyes munkát végző "szemétkóstolók" 14 évig kapnak kompenzációt, mert elveszítik a megélhetésüket.
Balázs Attila fotóriporter Mi vagyunk azok című kiállítása a szabolcsi emberek életét mutatja be. A nyíregyházi Pál Gyula teremben látható tárlaton megtekinthető többek között a Napszámosok című sorozata, amellyel bekerült a brit Guardian legjobb ügynökségi fotósokat bemutató sorozatába, és a Tiszavasváriról a francia Polkának készült anyaga is.
Az első filmfesztivált 1946-ban rendezték Cannes-ban, az akkori francia oktatásügyi miniszter, Jean Zay kezdeményezésére, a velencei fesztivál vetélytársaként. Az idén 65. alkalommal megrendezett seregszemle az egyik legnagyobb mozgóképes esemény a világon, első tíz évéből válogatott képekkel mutatjuk be a kezdeteket.
Akkor sem nyersz, ha a leggyorsabb vagyBerecz Zsombor Londonra készül, szerinte meglepetésember lehet.
Fontos, hogy a másikat át tudjam verniKovács Mária női bokszoló már nyert két vb-t, olimpiai kvóta szerzésére készül.
Csábított, hogy érmek lesznek a falamonZík 13 éves korában vakult meg, most magyar válogatott csörgőlabdás.
I love metroÉjszaka, amikor a budapesti hármas metró nem közlekedik, az üzemi területek benépesülnek.
Bruce Willis az idétlenebb arcát mutogatja
Bill Murray pizsamában ment, Marion Cotillard gyönyörű. Fotók Cannes-ból.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?