Ha szeretnéd tudni, Steven Spielberg miként jutott hat Oscar-jelöléshez egy lóval, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Hadak útján című film premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.
Akárhogy is nézzük, Steven Spielberg hat Oscar-díjra jelölt új filmjének egy ló a főhőse. A Hadak útján egy Joey nevű lóról szól, akivel új gazdája, Albert szoros barátságot köt, de amikor kitör az első világháború, el kell válniuk egymástól, mert Albert apja eladja Joey-t egy katonatisztnek. A ló a frontra kerül, telnek az évek, és Albert is bevonul katonának, de sosem felejti el szeretett lovát, és a háborúban is őt keresi.

A film a brit Michael Morpurgo 80-as évek elején megjelent ifjúsági regényén (illetve az abból készült színdarabon) alapul, és Spielberg nem amerikanizálta a történetet, hanem neves brit színészeket választott hozzá. Albert apját Peter Mullan (Nevem, Joe), anyját Emily Watson (Hullámtörés) formálja meg, a lovat Tom Hiddleston (Thor) vásárolja meg. Felbukkan a mostanában a tévében Sherlock Holmesként látható Benedict Cumberbatch és David Thewlis (Mezítelenül) is.
Albertet a huszonegy éves Jeremy Irvine játssza, akit Spielberg többhónapos szereplőválogatás alatt talált meg. Irvine-nek hat meghallgatáson kellett részt vennie, mire a rendező mellette döntött. A fiatal színész pályája azóta nem meglepő módon óriási lendületet kapott: láthatjuk majd David Nicholls Szép remények-adaptációjában, a Now Is Good című filmben Dakota Fanninggel és a The Railway Man-ben, ahol Colin Firth figurájának fiatalkori mását játssza majd.
* * *
Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:
Benedict Cumberbatch-t a Suszter, szabó, baka, kém című filmben láttuk már idén.
Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt február 7-én kedden 19 órára a Mammut mozi 2-es termébe (1024 Budapest, Lövőház utca 2.).
Ács Dóra, Babják Péter, Badó Attila, Bajtay Bea, Bálint Éva, Balogh Zita, Bartus Zsuzsanna, Batik Balázs, Becző Szilvia, Béres Gergely, Bianka Berta, Bíró Ági, Blanyár Anikó, Bolla Róbert, Bujdosó Mária, Csernák Ákos, Dobos Nikolett, Féderer Györgyi, Fodor Katalin, Fülöp Lívia, Gasparik Szilvia, Gosztonyi Zsolt, Grebely Balázs, Gyuriss Gábor, Halápi Gábor, Harka Enikő, Hirth Attila, Holló Judit, Horváth Virág Zoé, Horváth Zoltán, Horváth Zsolt, Iván Norbert, Jadán Péter, Juhász Róbert, Kápolnási Ildikó, Kelemen Beáta, Keresztessyné Mohr Katalin, Keserű Krisztina, Kincses Lehelné, Kokas Attila, Koncz Viktória, Koszorus Béla, Kovács Anita, Kovács Kinga, Kovács Márk, Kovács Szilvia, Kőmíves Egon, Krisch Enikő, Kuna Adrián, Kürti Roland, Lengyel János, Lengyel János, Malik Andrea, Mercédesz Albert, Mészáros Krisztina, Mitkov Zoltán, Monory Csaba, Mónus István, Nagy Annamária, Nagy Mónika, Németh Dézi, Németh Orsolya, Nyers Péter, Oltyán Tamás, Pál Róbert, Papp Peti, Paveszka Dóra, Pintér Anita, Pusztaszeri Eszter, Rácz Ferenc, Resch Marcell, Reszler Klaudia, Sápiné Rozgonyi Beáta, Sarah Altmann, Schlaffer Judit, Schmidt Petra, Simon Ágnes, Soproni Diana, Sugár Sarolta, Szabados Zsuzsanna, Szabó Zsolt, Szabó Zsuzsanna, Szappanos Viktor, Székely Gábor, Takó Andrea, Tóth Ákos, Tóth Bettina, Tóth Ibolya, Tüske István, Várbíró Péter, Vári Ágnes, Votisky András, Wagner Veronika, Zimmermann Edit, Zoltán László
Amennyiben nem látod nevedet a fenti listában, ne búsulj, még rengeteg alkalmad lesz az ingyen mozizásra!
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Bruce Willis az idétlen arcát mutogatja
Ki most a leggyönyörűbb színésznő? Kié a legkerekebb koponya? És mit keres egy teve a francia Riviérán? A szerdán kezdődött cannes-i filmfesztiválon készült fotókból ...
Angelina Jolie elélvez a laptopjától
Az internet világnapja alkalmából elővettünk néhány olyan filmet, amelyben központi szerepet kapott a világháló. Robert Redford és szupercsapata nagyokat mókázva töri ...
Nem a magyarok szúrták el
A thriller halála az unalom, és A holló már a főcíme utáni pillanatokban lapos és érdektelen film. Egy dolog, hogy egy szó sem igaz belőle, bár a múltból merít ...
Tíz dolog, amit várunk Cannes-ban
Kristen Stewart és Robert Pattinson megpróbál színésznek tűnni, Matthew McConaughey ez egyszer magán tartja az ingét, Shia LaBeouf megküzd az alkoholért, és végül az ...
Mindennap megnézem, mennyi pénzt hoztak a filmjeim
Ő vette észre elsőként Christopher Nolan zsenialitását, neki köszönhetjük, hogy nem lett szájbarágós a Donnie Darko, helikopteren röpködött James Cameronnal, dolgozott ...
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ...
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne ...
Ezek a szuperhősök nem hibátlanok
Az Így jártam anyátokkal Robinjaként ismert Cobie Smulders komolyan vette a szerepét a Bosszúállókban, és megtanult bánni a fegyverrel, a Coulson ügynököt játszó Clark ...
Lokiról kiderült, hogy jó pasi
Tom Hiddleston meglepte az [origo] tudósítóját a Bosszúállók londoni premierjén: a film nyomoronc Lokija az életben magas, kisportolt, kifejezetten vonzó férfi. A ...
Még csinálok három Torrentét, aztán meghalok
Torrente megformálója, Santiago Segura bevallotta, őt kielégíti a legalantasabb emberi tulajdonságokat egyesítő filmfigura. Azt is elmesélte nekünk, hogy szerinte miért ...
Ki nyeri a Megasztárt?
Kiderül, ki az a két énekes, aki bejut a fináléba. Megmondjuk, ki miért esélyes a fődíjra.
Egy euró egy sör
A puszta-Piroska-paprika maradhat, de ne a paprikás csirkét mutogassuk a világnak. Országimázs 2012.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.