[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> WRC

Petter Solberg vezeti a Japán-ralit

Bertalan Miklós|[origo]|2010. 09. 10., 16:42|Utolsó módosítás:2010. 09. 10., 17:57|

A Japán-rali első, saras napján Petter Solbergnek ment a legjobban, Hirvonen és Ogier előtt vezeti a versenyt.

 

Forrás: AFP
Az első nap után Petter Solberg áll az élen, nehéz lesz megtartania ezt a helyet

 

A verseny csütörtökön kezdődött a délelőtti hivatalos teszttel, melynek helyszíne a szuperspeciálnak is otthont adó sportcsarnok volt. Ebből kifolyólag remek alkalom nyílt élesben is kipróbálni, sőt megtanulni azt a rövid szakaszt, melyet a verseny során összesen nyolcszor teljesít a mezőny.

Nem volt eseménytelen a gyakorlás: Latavala érte el a legjobb időt, igaz neki tíz próbálkozás kellett ehhez, míg Loebnek négy kör is elég volt a második helyre. Sordo lett a harmadik, Räikkönen pedig addig ismerkedett a csúszós szilárd burkolat - murvagumi párosítással, míg sikerült kiütnie a C4 WRC jobb első futóművét - a Citroën Junior gárdája a rajtra helyrehozta a kocsit. Őket egyébként éppen itt, Japánban vette elő a nemzetközi szövetség, és rótt ki rájuk egy 6000 eurós büntetést, mivel - Räikkönen rendszeres versenyközi gyakorlásai révén - túllépte a csapat az idei tesztkeretét. A Ford szerelői sem unatkoztak az esti start előtt, Latvala autója útközben vissza a szervizparkba elromlott egy elektronikai hiba miatt, a hibát gyorsan orvosolták. Szó szerint is doktorok kezébe került Petter Solberg, aki napok óta megfázással és lázzal küszködik, de szerencsére sikerült neki is elindulnia a futamon.

Még csütörtök este kétszer is áthajtottak az autók a stadionban kialakított szinkronpályán, melyen a korábbi tapasztalatok alapján használt gumikkal volt érdemes autózni. Bár nagyon szoros eredmények születtek az alig másfél kilométeres szakaszon, mindkétszer Ogier volt a leggyorsabb, először Sordo és Hirvonen, majd Räikkönen és Hirvonen előtt. Mivel a verseny ezen része a pénteki versenynaphoz tartozott, az itt elért eredmény nem befolyásolta másnapi rajtsorrendet, péntek kora reggel a tabellán elfoglalt helyezés alapján indultak a párosok.

Ezt azt jelentette, hogy Loeb rajtolt elsőnek, a mély, saras pályákon egész nap cipelte magával az úttörőség terhét. Az első igazi, erdei pálya megmutatta, hogy mekkora hátrány ez: a világbajnok 26 kilométer alatt 24 másodperces hátrányt szedett össze a szakaszgyőztes Petter Solberggel szemben. A norvég mögött Ogier, Sordo és Hirvonen végeztek. Al Quassiminek mindössze 1,2 km jutott a pénteki versenyzésből, mivel felborult, és totálkárra törte a harmadik gyári Focus WRC-t. A második gyorsasági is hasonlóan hosszú volt, és ismét Solberg sikerét hozta (pedig az utolsó három kilométeren jobb hátsó defekttel autózott), aki ezzel átvette az összetettbeli vezetést is. Ez a pálya nedvesebb volt az elsőnél, ezért Loeb "csak" 14 szekundumot kapott Solbergtől, Latvala viszont még egy másodpercet sem, egyre inkább látszott, hogy a Fordok tényleg olyan jók lesznek ezen a versenyen, mint ahogy vezetőjük, Malcolm Wilson eltervezte. A hazai szurkolók óriási bánatára a PWRC-s értékelés legnagyobb esélyese, Arai alaposan meghempergette Subaruját ezen a szakaszon, a mezőny utána rajtoló része csak etapként teljesíthette a távot.

Forrás: Ford
Úgy tűnik kiheverte Hirvonen a finnországi bukást, a nap második felében öles léptekkel haladt az első hely felé

 

A fordosok első szakaszgyőzelmét nem valamelyik gyári pilóta, hanem Henning Solberg szerezte a rövid harmadik pályán, a sorrend azonban nem változott: féltávnál Petter Solberg - Ogier - Sordo - Hirvonen - Latvala - Loeb volt az állás. A világbajnok hátránya ebédidőre már 36 másodpercre nőtt, ám kiderült, hogy az egyik lengéscsillapítója törött volt, ennek fényében pedig nem is olyan rossz ez a teljesítmény. A tizedik helyen álló utolsó WRC-s egység, a Räikkönen/Lindström duó lemaradása ekkor már két perc volt.

Délután ismét a már megismert három erdei szakasz várt a mezőnyre, amelyek addigra leginkább egy verseny utáni motokrossz pályára hasonlítottak. Az első gyorsaságin Latvala és Hirvonen küzdöttek meg legjobban a nyomvályúkkal, mindketten megelőzték a műszaki problémával küzdő Sordót. A spanyol C4-esének váltójából folyt az olaj, emiatt kímélnie kellett, hogy kibírja a szervizparkig. A következő szakaszon Hirvonen is szerzett végre egy részsikert, mellyel feljött a második helyre. Délutánra már sokkal kisebb különbségek alakultak ki a két hosszú pályán, de a továbbra is hatodik Loeb hátránya már így is majdnem egy perc volt Solberg mögött.

A szerviz előtti rövid szakaszon is Hirvonen volt a leggyorsabb, ám az állás nem változott. A szombati rajtsorrend ezzel meg is született, hiszen az esti két szuperspeciál hivatalosan már a második versenynaphoz tartozott. A stadionban először Loeb, majd Petter Solberg volt a legjobb, és mivel senki nem hibázott nagyobbat, a norvég maradt az élen.

Előnye alig kilenc másodperc Hirvonen előtt, a harmadik Ogiert pedig Latvala szorongatja. A franciától azért különösen szép teljesítmény a jelenlegi pozíciója, mivel most versenyez először a szigetországban. Sordo váltóproblémájával - a hibás alkatrészt kicserélte a csapat - együtt is ötödik, méghozzá Loeb előtt. A vezető hatoshoz Henning Solberg tudott úgy-ahogy csatlakozni, a nyolcadik Wilson viszont már több mint három perces hátrányban van az éllovashoz képest, Villagra és Räikkönen lemaradása még ennél is nagyobb.

Közvetlenül utánuk az igen szerény létszámú, három Ford Fiestából álló SWRC kategória jön, ahol Ketomaa vezet Prokop és Sousa előtt. Utóbbit összetettben megelőzi a PWRC értékelés jelenlegi első helyezettje, Flodin, aki már jelentős előnyt halmozott fel Paddon előtt. A legjobb kétkerék-hajtású autó a japánok nagy kedvencéé, Nutaharáé, ő egy A6-os Fiestával az abszolút 28. helyen áll.

Forrás: AFP
Arai akár az SWRC-s autókat is megszorongathatta volna, de a második gyorsaságin baleset miatt kiesett

 

A szombati menetrend hasonló lesz a péntekihez: kétszer három "igazi" szakasz várja a mezőnyt, melyből kettő hosszabb, egy rövidebb, majd este a szuperspeciál, melyen ismét kétszer láthatja az autókat a lelkes helyi közönség. Solberg előnye nem túl sok, és ezúttal neki kell majd elsőként indulnia, várhatóan nehéz lesz megtartania a helyét. Taktikázhatott volna a norvég, de szándékosan nem maradt le: az ő nem gyári alakulatának óriási dolog hogy vezeti a versenyt, ezért a publikum és a szponzorok is nagyon hálásak neki. A korlátozott anyagi lehetőségek miatt nem tud annyi új alkatrészt használni a norvég mint a gyáriak - a Ford és a Citroën csapat például minden szervizelési lehetőségnél komplett futóművet, féket cserél -, ez is nehézzé teheti a győzelem felé vezető utat.

Talán a lőtávolon belül álló Hirvonen lehet rá a legveszélyesebb, no meg a kedvező rajtpozícióból induló Loeb, aki idén Mexikóban, hasonló helyzetben már elkövette azt a hőstettet, hogy az első nap után fél perc lemaradásban volt, melyet a második nap végére egy perc előnnyé fordított.

 

A verseny állása az első nap után:

1. P. Solberg/Patterson Citroën C4 WRC   1:13:31,2
2. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC +9,4
3. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC +21,3
4. Latvala/Anttila Ford Focus RS WRC +22,4
5. Sordo/Vallejo Citroën C4 WRC +36,5
6. Loeb/Elena Citroën C4 WRC  +54,5
7. H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC +1:22,2
8. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC +3:16,9
9. Villagra/Perez-Companc Ford Focus RS WRC +3:46,5
10. Räikkönen/Lindström Citroën C4 WRC  +4:03,1

SWRC:
1. Ketomaa/Stenberg Ford Fiesta S2000 1:19:35,1
2. Prokop/Tomanek Ford Fiesta S2000 +55,2
3. Sousa/Rodriguez Ford Fiesta S2000 +2:30,8

PWRC:
1. Flodin/Bergsten Subaru Impreza STi 1:21:49,3
2. Paddon/Kennard Mitsubishi Lancer Evo IX +2:00,8
3. Nobre/Paula Mitsubishi Lancer Evo IX +6:03,4


[origo] címlapon»

Fotó: Pályi Zsófia [origo] Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst.  A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
    Fotó: Balogh Bence [origo] Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
    Forrás: Volvo Sikerrel zárult az autóvonat tesztelése A Európai Bizottság által támogatott Sartre projekt célja, hogy hamarosan olyan autóvonatok közlekedjenek az országutakon, amelyekben a hátul haladó autók vezetői ...
    Forrás: [origo] Drágábban jutunk az olcsóbb autókhoz Hiába csökkent januártól jelentősen a regisztrációs adó, a legtöbb importőr mégis áremelésre kényszerül a gyengélkedő forint és az áfaemelés miatt, így idén is a cégek ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavatherm T 96699 AH hőszivattyús szárítógépMOST 5 ÉV extra garanciával - hőszivattyús szárítási technológia, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD kijelző...
249.900 Ft
hirdetés
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: youtube Az NBA-ben is a legmagasabb lenne A 17 éves szenegáli Mamadou Ndiayét lehetetlen szerelni. Videó.
Forrás: MTI/Balázs Attila Schmittet is lebuktatná a plágiumkereső Franciául is megtanítják az ollózott szakdolgozatokat felismerő Kopi szoftvert.
Forrás: AFP/Robert Atanasovski Örökös bóvlisták közt A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.

További adatok » Időjárás »

PARTNEREK

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]