A Pásztor Tamás biztosította lehetőséget kihasználva, néhány napig alkalmam volt kipróbálni a Citroën legkisebb, versenyautó alapnak is szánt típusát. A Citroën Pásztor név ismerős lehet mindenki számára, hiszen korábban Herczig Norbi, idén pedig Bútorék autóján hirdette, hogy a hazai Citroën kereskedők közül a legkomolyabban hisznek a ralisport erejében és támogatják kedvenc sportunkat, büszkén hirdetve már a kereskedés bejáratában, hogy ez a márka adta az idei világbajnokot is.
Visszakanyarodva az autóra, két irányból közelíthető meg a C2 VTS. Egy tökéletes versenyautó alap, ami már az elődöknél is bizonyított, valamint egy kis autó, amivel nem vall szégyent kedvesünk a bevásárlóközpontok parkolóhely-vadászatainál, és nyugodt szívvel beülhetnek azok is, akiknek az utcai gyorsulási harcok győzelmei növelik a önnön megelégedettségi rátájukat.
Versenyre születve
A Citroën Saxo Super1600 sikerei után nem volt kérdés, hogy az új kisautó, a C2 is szeretné folytatni ezt az utat. Az autóhoz mindent lehet rendelni, ami alkalmassá teszi a versenyzésre. Az alapban 125 lóerős motort 4000 euró alatti áron lehet 180 lóerőssé tenni, vásárolható hozzá N2 szett külön murvára és külön aszfaltra 15000 euró körüli áron, amiben minden benne van, amivel a kis C2 csoportjában nyerő autóvá tud válni. És ha valakinek ennél erősebb versenyautóra van szüksége, és nem a széria kategóriát szeretné választani, de a Super 1600 már drágának tűnik, akkor természetesen "sima" A6 csomag is rendelhető.
Utcai harcos
![]() |
Az autó nem sokkal több, mint 1000 kilogramm (1045), a 16 szelepes motor 202 kilométeres végsebesség elérésére teszi képessé, amihez rendes fék tartozik, a négy tárcsafékből az elsők belső hűtésűek.
![]() |
Alumínium a váltókar is, ami viszonylag nagy úton, de pontosan és nagyon könnyen jár. Öt sebesség jutott, ami kellő számú kapcsolgatás mellett elégséges a városban ahhoz, hogy kiautózzuk az 1.6-os motor adta lehetőségeket. Szereti, ha pörgetjük a motort, amiért cserébe valóban minden helyzetből gyorsan eltávozhatunk...
![]() |
A futómű hangolása szenzációs! Igazi gokartozás jut a pilótának, a kanyarsebesség kipróbálása előtt szükséges a kellő követési távolság betartása, majdnem biztos, hogy az előttünk lévőt pillanatok alatt utolérjük...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
Napellenzőre vetített navigáció Japánból
A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
Már nem is annyira titkos tipp - Kia Ceed menetpróba
A vadonatúj, második generációs Kia Cee'd hozza az elődje összes jó tulajdonságát, de már a forma és a belső tér minősége is az erősségei közé tartozik. Akár 200 ...
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.