[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> teszt

Forma-1 Zöldautó Babetta-blog Hírgarázs Tesztek Fotók Videók Veterán Motor Eladó autók-motorok
90
100

Karnevál - Smart ForFour (menetpróba)

Autó-Motor|2004. 03. 12., 16:58|
Februárban a farsangi kavalkád végigsöpör Itálián, kezdetét veszi a mulatság, amelyből számunkra talán a velencei rendezvény a legismertebb. Rómát is hatalmába keríti a karneváli hangulat, ám a maskarások egész napos felvonulása sem kelthetett akkora feltűnést az olasz fővárosban, mint a nemzetközi menetpróba keretében itt debütáló Smart ForFour.

Tavaly, a zürichi bemutatón látottak alapján már beszámolhattunk első benyomásainkról, a Smart családbarát modellje, a ForFour ekkor lépett először színpadra. Megbarátkoztunk arányaival, megkedveltük játékos vonalait, igazán testközelbe mégis a kétnapos, országúti és városi etapokkal változatosan teletűzdelt menetpróbán kerülhettünk. A helyszín szimbolikus, hiszen Rómában a Smart piacra lépése óta több mint harmincezer apróságot értékesítettek - tavaly a márka teljes értékesítésének egynegyedét az olasz piac adta -, a vidám kétülésesek éppúgy hozzátartoznak az Örök Város utcaképéhez, mint a minden sarkon fellelhető kávézók.

Álarcosbál

A farsangi időszakban a vidámságra, mulatozásra, bolondozásra talán még fogékonyabb olaszok minden alkalommal felkapták a fejüket a ForFour láttán. A piros lámpáknál nem a megszokott lendülettel indult a kocsisor és a motorosfalka, minden szempár az ötajtós Smartra szegeződött, a rövid megállások során valóságos csoportosulás támadt körülötte. Mosolyt vettünk észre az érdeklődő arcokon, a játékautókat idéző formavilág, a karosszéria sarkaira kitolt kerekek, a különleges, harsány ívek pontosan azt a hatást érik el, mint öt évvel ezelőtt, a kétüléses verzió esetében: a ForFour játékos hangulatot teremt maga körül, vidám lesz a külső szemlélő éppúgy, mint az, aki a kormány mögött ül. A belső tér kialakítását még a legnagyobb rosszindulattal sem lehet szürkeséggel vádolni, a "csőbe húzott" műszerek, a játékosan túldimenzionált kapcsolók derűje mellett az anyagok igényessége tűnik fel, a felületek tapintása rendkívül kellemes, a kárpitozás pedig még kategóriákkal feljebb is megállná a helyét. A helykínálat nyújtja a kategória átlagát, tehát a design nem ment a használhatóság rovására. A hátsó üléssor 15 centiméteres sínen csúsztatható, s eldönthetjük, hogy utazásunk során az utastér, avagy inkább a csomagtér nagysága fontos. Az ülések kemény tömésűek, ám kényelmesek, oldaltartásuk feltűnően jó.

Lendület

Az Euro IV-es emissziós normát teljesítő öttagú motorpaletta három benzines és két, a Mercedes A-osztályból származó, háromhengeressé átszabott dízelmotorból áll. Erőátvitel kérdésében választhatunk a hagyományos ötfokozatú és a szekvenciálisan is kapcsolható automatikus megoldás között. A menetpróbán felsorakozó flotta kizárólag benzinesekből állt, ám minden motorvariáns kipróbálható volt mindkét sebességváltóval, így igen összetett kép kialakítására nyílt lehetőség. Kellemes meglepetést okozott a legkisebb, 1,1 literes, 75 lóerős verzió, amely városi használatra és rövidebb vidéki utakra nyugodt szívvel ajánlható. A kis háromhengeres (a másik két benzinmotor négyhengeres) méretét meghazudtolóan, agilisan mozgatta az egy tonnánál néhány kilóval könnyebb karosszériát. Az 1,3-as, 95 lovas dinamikusabb, az 1,5 literes, 109 lóerős modell pedig szinte sportos menettulajdonságokat produkál, itt már a feszes futómű is kiveszi részét a sikerből, szerpentinen haladva valóságos élményautózást kínál. Két hiányosság mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Magasabb fordulatszám-tartományban az utascella hangszigetelése alulméretezettnek tűnik, a motorhang durván elnyomja az egyébként rendkívül jó hangzású rádiót, illetve a hatfokozatú, automatikus sebességváltó ugyanazzal a problémával küzd, mint a kétüléses modellben, késlekedve, kissé darabosan kapcsol.

Tartalom

Aktív és passzív biztonság terén a ForFour a kategória élvonalába tartozik, az utasokat ugyanaz a Tridion cella védi, ami a ForTwo számára is rendkívül jó eredményeket hozott a különböző törésteszteken. A négy légzsák, a menetstabilizáló rendszer (ESP), a vészfékasszisztens, a blokkolásgátló (ABS) és az elektronikus fékerőelosztó (EBD) egyaránt a szériafelszereltség részét képezi, s hátsó kerekeket is tárcsafék lassítja. A Smart korábbi modelljei esetében ismeretlen volt a konkurencia fogalma, a kétüléses apróság megteremtette saját osztályát, sőt még a Roadsternek sem kell igazán szűk értelemben vett versenytársaktól tartania. A ForFour merőben új helyzetben találja magát, hiszen jobbnál jobb és igencsak népszerű kisautók között kell rést találnia - a gyári fotókon talán nem véletlenül tűnik fel a MINI és a VW Beetle. A Smart ForFour számára az igényes kidolgozás mellett a vidám, fiatalos, sztereotípiákkal szakító arculat lehet a hatékony fegyver, kérdés azonban, hogy ez a több mint 3,4 milliós indulóár tükrében mire lesz elegendő...

Scholtz Gábor

(Autó-Motor)

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
    Forrás: Honda Guruló bárszék a Hondától Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
    Forrás: Ford Aki tovább vadította a Mustangokat Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
    Forrás: BMW Itt az új 3-as BMW kombi Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
    Átverés a postaládákba rejtett traffipax Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
    Forrás: Pioneer Napellenzőre vetített navigáció Japánból A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
70
Száritógép -10% akció AEG Lavatherm T 75470 AH hőszivattyús szárítógép - MOST 5 ÉV extra garanciával- Energiaosztály A-40 %, hőszivattyús szárítási, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD...
188.910 Ft
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Forrás: AFP/Spencer Platt Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.

További adatok » Időjárás »