A VW-csoport szinte csodákat művel a Skodával, a cseh márka valósággal szárnyakat kapott, mióta 1991-ben a konszern fennhatósága alá került. Annak előtte valószínűleg senki sem fogadott volna rá, hogy a Skodának lesz még valaha nagyautója (hiszen hajdanán volt), és most tessék: itt a Superb. A kiskategóriában ugyancsak sikeresek a csehek, hiszen április 8-án gyártották az egymilliomodik Fabiát. A "birodalommal" közösen fejlesztett első Skoda modell, az Octavia februárban ünnepelt hasonló jubileumot, legutóbb pedig ízelítőt kaphattunk a vadonatúj második generáció képességeiből.
Óvatosan előre?
Úgy tűnik, amíg a csoporton belül az Audi és a Seat a bátrak útját járja design tekintetében, addig a Volkswagent és a Skodát óvatos formai evolúcióra ítélték. Talán a nemzedékváltás során is az Octavia stílusa fejlődött a legkevésbé. Persze a határozottabb metszésű vonalak, a tükörházakba integrált irányjelzők, a markáns vállöv és a kéttónusú, enyhén a karosszéria oldalára kifutó hátsó lámpaburák elegánsabb színben tüntetik fel az autót. Ha szigorúan a "szabályzatot" vesszük alapul, a Skoda az alsó-középkategóriába tartozik, méretei azonban egy átlagos középkategóriás autóéval vetekszenek. Elődjénél ugyanis 6,5 centiméterrel hosszabb, 3,8 centivel szélesebb és 2,9 centivel magasabb az új Octavia. Mivel a padlólemez megegyezik az ötödik generációs Volkswagen Golféval, a 2578 milliméteres tengelytávolság adott, ez pedig 6,6 centivel múlja felül a korábbi értéket. Mindezek alapján igazán szellős utastérre van kilátás, tehát kerüljünk beljebb!
Részletszeretet
A térkínálat nem is okoz csalódást, a sallangmentes vonalaknak, a kapcsolók és a kezelőszervek logikus elrendezésének köszönhetően a műszerfal könnyedén áttekinthető. A felhasznált anyagok minőségére ugyancsak odafigyeltek, a funkcionális felületeken például alápárnázott, puha tapintású műanyagok uralkodnak. A számtalan jól használható pakolórekesz (pl. a középkonzol tetején és az anyósülés alatt), a kétliteres palackok tárolására is alkalmas öblös ajtózsebek, a pohártartók, a B oszlop apró kabátakasztója, a hátsó utasok szellőzőrostélya, vagy magasabb specifikációnál a könyöklő alatt kialakított hűtött tároló mind-mind a tervezők részletszeretetéről tanúskodnak. Alapfelszereltségként négy légzsákot, blokkolásgátlót, vészfékasszisztenst, központi zárat, valamint öt darab hárompontos biztonsági övet és fejtámlát vonultat fel az Octavia, míg az extralistáról akár MP3-lejátszót, hatlemezes CD-váltót, navigációs rendszert, kétzónás légkondicionálót, keréknyomás-ellenőrző rendszert, sötétedéskor automatikusan bekapcsoló fényszórót, esőérzékelős ablaktörlőt, valamint tolatóradart is választhat autójához a vásárló. A csomagtartó az Octavia esetében eddig sem volt szűkös, ám az újdonság 560 literes poggyásztere egyenesen bődületes méretű (+32 liter), ráadásul a 60/40 arányban osztottan dönthető hátsó üléstámlák segítségével egészen 1350 literig bővíthető. Pakolni is kényelmesebb a legfrissebb Octavia csomagterébe, hiszen a küszöb alacsonyabban húzódik, az ötödik ajtó nyílása pedig jó tágas. Ötletes részletmegoldás a kihajtható kampó, melyre felakasztjuk a bevásárlószatyrokat, így menet közben nem szóródnak szanaszét a holmik.
Technikás játékos
Az Athén közelében rendezett menetpróbán igyekeztem mindegyik motorral megvizsgálni az Octaviát - persze előnyben részesítettem a hazánkban vélhetően legkeresettebb változatokat. Véleményem szerint az Octaviát bátran megvehetjük már az 1,4-es erőforrással is. A 75 lóerős egység pontosan azt nyújtja, amit az ember elvár tőle: kényelmesen a vállára veszi a kocsi 1230 kilós súlyát, s futáskultúrájára sem panaszkodhatunk. Természetesen az autózás izgalmát ne ettől a kiviteltől várjuk, de autópályán akár 170 km/órás tempóig is feltornázhatjuk a sebességmérő mutatóját. Valamivel élénkebben pörög fel az 1,6 literes, hengerenként kétszelepes aggregát, ellenben hosszan kihúzatva ennek erőteljesebb a motorzaja. Nem volt alkalmam kipróbálni a megegyező lökettérfogatú, de 16 szelepes és közvetlen benzinbefecskendezéses egységet. A számadatok alapján ez a motor erősebb, kulturáltabb, gazdaságosabb és tisztább üzemű, mint hagyományos társa, azonban még így is kérdéses, hogy nálunk hányan hajlandóak majd megfizetni előnyösebb tulajdonságait. Görögországban hiányzott a "csatasorból" a jelenleg legizmosabb, 150 lóerős 2.0 FSI, az ismerkedést ezért a gázolajos változatokkal folytattam. Nagyszerű választásnak ígérkezik a jól ismert 1,9 literes PD TDI (105 LE) turbódízel. Ezzel a motorral kényelmesen hajtható a Skoda, hiszen már alacsony fordulatról meggyőzően húz, s rugalmassága ugyancsak figyelemre méltó, ahogyan átlagfogyasztása is - elmarasztalás csupán a kelleténél kopogósabb motorhangot érheti. 140 lóerős teljesítménye és 320 Nm-es forgatónyomatéka miatt élményszerzésre és gyors utazóautónak egyaránt kiváló a kétliteres turbódízel Octavia, ráadásul a másik gázolajosnál csendesebben üzemel, míg étvágya csupán fél literrel nagyobb. A motorokhoz öt- és hatfokozatú manuális, illetve kétféle hatfokozatú automatikus sebességváltó (az egyik hagyományos, a másik DSG dupla kuplungos) kapcsolódhat. Persze nem csak a platform, hanem a továbbfejlesztett MacPherson első, illetve a vadonatúj négylengőkaros hátsó felfüggesztések, valamint az elektrohidraulikus szervokormány is a Golf V-től származik. Tempósabb kanyarvételnél finoman hagyja el az ívet a Skoda orra, jóindulatúan figyelmeztet, amikor kezdjük túlfeszíteni a húrt. A futómű hangolása sem veszélyezteti az utasok komfortérzetét, a kocsi egészen jól rugózza ki az úthibákat, a kormányzás viszont meglehetősen érzéketlennek tűnt, vajmi kevés információt kapunk az első kerekek és az út kapcsolatáról. Mindegyik Octaviát négy tárcsafékkel látják el, melyek hatékony lassulást biztosítanak, a fékerő pedig precízen adagolható.
Jövőkép
Az Octavia második nemzedékét nálunk szeptember közepén kezdik forgalmazni, a kocsi árképzése pedig várhatóan az ötös Golféval mutat majd hasonlóságot. Még idén, a Párizsi Autószalonon leleplezik a kombi változatot, a következő év közepéig pedig bemutatkozik a négykerék-hajtású kivitel és az RS csúcsmodell is. A hírek szerint ez utóbbiban az új Golf GTI kétezres, közvetlen benzinbefecskendezéses (FSI) turbómotorja teljesít majd szolgálatot. A régi (jelenlegi) Octavia továbbra is gyártásban marad, melyhez 2 999 000 forinttól, Tradition néven juthatunk hozzá.
Tóth Zoltán Zsolt
(Autó-Motor)
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
Napellenzőre vetített navigáció Japánból
A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
Már nem is annyira titkos tipp - Kia Ceed menetpróba
A vadonatúj, második generációs Kia Cee'd hozza az elődje összes jó tulajdonságát, de már a forma és a belső tér minősége is az erősségei közé tartozik. Akár 200 ...
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.