A második generációs RAV4 formájára igazán nem lehet panasz, japán autók közül az egyik legvonzóbb teremtés. Bár a statisztika azt mutatja, hogy a "telekjáró" vásárlórétegének nagyobb hányadát az erősebb nem képviselői alkotják, azért ha szívünkre tesszük a kezünket, meglátjuk a Toyota feminin jellegét - a kimutatás hibaforrását azok a gáláns úriemberek jelent(het)ik, akik szívük választottjának, netán leánygyermeküknek ajándékozzák az autót. Így aztán a fazonigazítás során a tervezők igyekeztek markánsabbra, valamivel férfiasabbra rajzolni a RAV4-est, mégpedig anélkül, hogy gyökeresen átgyúrnák a designt. Az "uniszexualitás" jegyében a Toyotánál nem tettek mást, mint a módosított orrkötényről a fényszórók mintázatlan burája alá száműzték az irányjelzőket, az agresszívebb rajzolatú hűtőmaszkkal pedig optikailag szélesebbnek mutatják a kocsit.
Alakíthatóság
Az utasteret is éppen csak meglegyintette a változás szele, hiszen a középkonzolon kívül minden maradt a régiben. A forma megítélése ugyan szubjektív, de nekem jobban tetszett a korábbi "csavaros" technokrata megoldás. Már csak azért is, mert a Sol felszereltséghez alapáron kínált automata légkondicionáló kezelőszervei nem passzolnak egy olyan autóhoz, amelyik a "prémium" jelzőt tűzte zászlajára - persze a vetélytársakéhoz viszonyítva a műszerfal még mindig a leglátványosabbak közül való. Ezentúl a jó fogású, háromküllős kormányról is vezérelhetjük az audiorendszert, míg az utasok testi épségét immár hat légzsák vigyázza - az ötödik fejtámla viszont még mindig hiányzik. Mivel azonban a volán továbbra is csupán függőlegesen állítható, az ülésnél pedig inkább az ülőlap dőlésszögét, semmint a magasságát tudjuk szabályozni, az ideális vezetési pozíció kialakítása kicsit hosszabb ideig tart. Nem találtunk viszont komolyabb kivetnivalót az ergonómiában (talán csak az elektromos mozgatású ablakok és tükrök kapcsolóit illene megvilágítani) és a helykínálatban sem. A 60/40 arányban osztott hátsó üléspad sínen csúsztatható előre-hátra, a támlákat több ponton lehet rögzíteni, a csomagtér bővítése érdekében pedig le is dönthetők. Alkalmanként szükség is lehet ez utóbbi műveletre, ugyanis a 400 literes poggyásztér inkább magas, alapterülete kicsi, a kerékdobok pedig tovább szűkítik.
Mozgáskultúra
A kétliteres, közös nyomócsöves befecskendezésű turbódízel motorral igazán fürge, jól vezethető autó a RAV4-es. Az alacsonyabb sebességi fokozatokban szinte a teljes fordulatszám-tartományban kiválóan húz a 116 lóerős egység, kellő lendülettel mozgatja a közel másfél tonnás kocsit, életkedve csak hosszan kihúzatva csappan meg valamelyest. Ellenben az utolsó két áttételt érezhetően hosszúra nyújtották, így 1500/perc főtengelyfordulat alatt ellustul az erőforrás, városi forgalomban például nem is érdemes negyediknél feljebb kapcsolni. Az aggregát futáskultúrája viszont példás, a legcsekélyebb rezgések nélkül jár, csak motorzaj tekintetében kellene még felfejlődnie, hogy a legkifinomultabb gázolajosok között emlegessük. Végső soron takarékos is a motor, hiszen az általunk mért 8,2 literes átlagfogyasztást javarészt városban és autópályán produkálta az autó. Az ötfokozatú, manuális sebességváltó és a módosított szervokormány is élménnyé teszi a hobbiterepjáró vezetését. Előbbi azért, mert rövid utakon és végtelenül precízen kapcsolható, utóbbi pedig azért, mert a rásegítés jól eltalált, az áttételezés kellően direkt, viszonylag pontosan irányíthatjuk vele a kocsit. A módosított lengéscsillapítóknak köszönhetően rossz minőségű úton is komfortosabbá vált az autó, elegánsabban rugózza ki az úthibákat, miközben kanyarban is jóindulatúan viselkedik. Mivel a RAV4-est épeszű ember nem viszi kőbányába rodeózni, a felázott földúton, vagy a sípályához vezető havas aszfalton talán fel sem tűnik, hogy a menetstabilizáló rendszerrel (nem kikapcsolható) felszerelt modellekben a négykerék-hajtás viszkokuplungos zárját fékdifferenciál helyettesíti. A 19 centiméteres szabadmagasság, a 49 fokos oldaldőlés, valamint a 31 fokos első és hátsó terepszög figyelemre méltó adat, ám a vadonban hamar elbizonytalanodna a kocsi.
Árelőnyben
A regisztrációs adó bevezetése miatt a Toyota RAV4-eshez most a gazdagabb felszereltség ellenére is kedvezőbb áron juthatunk hozzá. A kétliteres turbódízel motor azonban csak az ötajtós karosszériával választható, így a japán szabadidő-autó 7 850 000 forintba kerül. A Sol kivitel menetstabilizáló rendszerrel, kipörgésgátlóval, fékerőelosztóval, automata légkondicionálóval, térelválasztó hálóval, 16 colos alumíniumfelnikkel, illetve a karosszéria szélesítésével nyújt többet, felára ugyanakkor 800 ezer forint. A RAV4 pedig minden bizonnyal rászolgál majd tulajdonosa bizalmára, hiszen a típus évről évre a JD Power vevőelégedettségi, illetve a német ADAC megbízhatósági statisztikáinak élén végez.
Tóth Zoltán Zsolt, Fotó: Hilbert Péter
(Autó-Motor)
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
Napellenzőre vetített navigáció Japánból
A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
Már nem is annyira titkos tipp - Kia Ceed menetpróba
A vadonatúj, második generációs Kia Cee'd hozza az elődje összes jó tulajdonságát, de már a forma és a belső tér minősége is az erősségei közé tartozik. Akár 200 ...
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.