Mivel egy fárasztó munkanap után, sötétben volt dolgom először az Altóval, szakítottam az írásos anyagból előre felkészülős, majd élőben körbejárós, aztán beülős, megtapogatós, kapcsolgatós tesztkezdési módszeremmel. Megelégedtem azzal, hogy kinyílt az ajtó, beülvén hamar megtaláltam a gyújtáskapcsolót meg a japánosan az indexkarba épített világításkapcsolót - a váltóra és a pedálokra rutinból ráleltem -, és már repültem is haza. Menet közben csupán az tűnt fel, hogy szinte szó szerint repültem. Az igazat megvallva azonban aznap este nem izgattak ezek az apróságok.

Jó áron

Másnap, hétvége lévén újult erővel, felébredt kíváncsisággal és nem mellékesen nappali fényben fogtam hozzá a munka kellemesebb részéhez, azaz az autó kipróbálásához. Visszatértem a rendes kerékvágásba, azaz mielőtt nekivágtam volna az első kilométereknek, belekukkantottam a műszaki adatokba. Ez igen, 800 kilogramm a saját tömeg, ugyanakkor 62 lóerős a motor, nem meglepő hát, hogy előző nap vissza kellett fognom a gázt taposó lábamat. A típusismertető további böngészése során rábukkantam arra, hogy a karosszéria még a Wagonénál is rövidebb, s széltében és magasságában ugyancsak a legkisebb Magyarországon kapható Suzuki az Alto. A szakirodalomba még jobban belemélyedve megtudtam, hogy bár nem közvetlen befecskendezéses, nem változó szívócső-hosszúságú, nem változó szelepvezérléses és nem dupla vezérműtengelyes, tehát nem naprakész, de még ma is elfogadhatóan korszerű, hengerenkénti injektoros, 16 szelepes benzinmotor mozgatja a minit. A felszereltséghez lapozva újabb kellemes meglepetés ért, mivel széria benne a két légzsák, valamint a blokkolásgátló. Mégis a brosúra végén fedeztem a legrokonszenvesebb adatot: mindez 1 895 000 forintért kapható.

Múltidéző

Elindultam hát, hogy végre világosban is szemügyre vehessem a tesztalanyt. Őszintén megvallva a 2 millió forint alatti ár ellenére a külső nem igazán nyerte el tetszésemet. Tíz évvel ezelőtt talán elismerően csettintettem volna, de 2004-ben trendibb vonalakhoz szokott a szemem. Belül ugyanez a helyzet. A sok műanyagot oldó, a modellfrissítés során áttervezett szövetkárpitok és a sebességmérő mutatója alatti digitális kilométer-számláló sem feledtetik el az egyszerű vonalvezetésű műszerfalat, nem beszélve a fűtés-szellőzést vezérlő tolókapcsolókról. Sebaj, ha csupán ezek a legnagyobb hátrányai egy olcsó autónak, még nincs minden veszve. S valóban, a néhány idejétmúlt megoldást leszámítva szinte csak pozitívumokról tudok beszámolni. Az általános összeszerelési minőség kifejezetten jó, az illesztések pontosak, a kesztyűtartó fedeles, pohár- és kulcstartó mélyedés található a váltókar előtt, a térképzsebekben pedig elfér egy autós atlasz. A helykínálat szemre nem nagy ugyan, de a 174 centis testmagasságomhoz beállított első ülés mögé beülve az jutott eszembe, hogy az Altóval akár egy négyszemélyes túra sem lehet tortúra. A csomagtérajtót felnyitva viszont azonnal elment a kedvem az egésztől, a poggyásztartó űrmérete ugyanis optikailag is visszaigazolta a műszaki leírásban szereplő 177 literes szerény értéket.

Urbánus

A statikus vizsgálódást befejezve Győrnek vettem az irányt. Persze mielőtt egy centit is közelítettem volna az M1-es felé, ki kellett állnom két autó közül. A manőver nem okozott különösebb nehézséget, a GLX-ben széria elektromos rásegítésű kormányt könnyedén tudtam tekerni, a szögletes kocsiszekrény széleit pedig a kellően nagy üvegek mögül kiválóan érzékeltem. Aztán belenéztem a külső visszapillantó tükörbe és hátrafordultam, merthogy a tükrök sajnos nem bizonyultak eléggé nagynak ahhoz, hogy csupán azokra hagyatkozva bemerészkedjek a járműfolyamba. A nappal nagyobb autósűrűségben szerencsére éppolyan kezelhetőnek bizonyult az Alto, mint az előző esti néptelen utakon. Noha a váltó karja kissé ragadósan és enyhén pontatlanul mozgott a kulisszájában, nem bántom emiatt a kicsikét. Nem egy, sokkal jobbnak kikiáltott gépkocsiban találkoztam már ennél rosszabb darabbal, az első négy fokozat jól eltalált áttételezése révén ráadásul erőlködés nélkül vehetem fel a fővárosi autósok által diktált hullámzó haladási ritmust. Alacsony sebességnél a fékrendszer és a futómű ugyancsak tetszett, utóbbi az egyszerű, merevtengelyes hátsó felfüggesztés ellenére még rossz minőségű burkolaton is egészen elviselhetően végezte a dolgát, legalábbis a rövid tengelytávú, könnyű konkurensekhez mérve. Urbánus körülmények közepette tehát mintaszerűen viselkedik az Alto.

Pályán marad

Miközben az iméntieket elégedetten megállapítottam, elhagytam a Budapest táblát. Mivel a katalógusban leírt 155 km/órás végsebesség ellenőrzését a hazai KRESZ még a sztrádáinkon is kifejezetten tiltja, inkább a menet közbeni gyorsítóképességre, a menetzajokra és az erőforrás karakterisztikájára koncentráltam. Nem mondom, hogy minden tekintetben kellemesen csalódtam, a motor ott igazán megmutatta egyetlen gyengéjét. Azt, hogy nem nyomatékra, hanem teljesítményre hangolták. Pörgetnem ugyan nem nagyon kellett ahhoz, hogy a megengedett tempót elérjem vele, hiszen 130-nál ötödikben percenként 4500-at forog a főtengelye, de kétszer is meggondoltam az előzéseket, s emelkedőn a sebesség tartásához néha nem ártott visszakapcsolnom egyet. Öröm az ürömben viszont, hogy a zaj az óra szerinti 135-140 km/órás határig elviselhető volt, mi több, a szél és a gördülés keltette hangok sem kellemetlenkedtek túlságosan. Győrből vissza az országutat választottam, s rájöttem, az Alto a lüktető forgalmú nagyvárosok közegéhez hasonlóan a 90 km/órás tartós sebességet is szereti. Jóllehet, ötödikben a 60-70-nel döcögő teherautók előzésében és egy-egy meredekebb kaptatón a lendületvesztés elkerülésében ugyancsak a visszaváltás segített, a kanyarokat ilyen tempónál biztonságosan vette, sőt, egy őz hirtelen felbukkanása miatt a rögtönzött vészfékpróbát szintén sikerrel teljesített. A pontot az i-re mégis a fogyasztás tette fel, a hétköznapi használatot szimuláló teszt befejező aktusaként 5,5 l/100 kilométeres értéket mértem.

Kismenő

Újból megbizonyosodtam tehát arról, miért olyan népszerűek a Suzukik Magyarországon. Az Altót mindettől függetlenül nem ajánlom nyugodt szívvel bárkinek. Aki mindenképpen 2 millió forint alatt szeretne autót venni, de családja van, akár kicsik, akár nagyok a gyerekek, sokat jár hosszú útra, esetleg gyakorta utaztatja a felnőtt rokonságát, barátait, avagy 190 centinél magasabbra nőtt, inkább nézzen körül a használtpiacon. Mindenki másnak viszont, aki ráadásul szereti okosan elkölteni a pénzét, azt tanácsolom, ne hagyja figyelmen kívül a legkisebbet sem!
 
Bodács Károly, fotó: Hilbert Péter