A változatos Midlum típuscsaládon belül a tesztelt kivitel a nehéz áruterítők közé tartozik, amire a megjelölés D betűje ("distribution") utal. A 270 a lóerők kerekített száma, a 18 pedig az össztömeg, tonnában. Rögtön említsük meg, hogy ezen belül a nagyobb hányadot a rakomány adja, maga a jármű ugyanis rendkívül könnyű: a fülkés alváz alatt 5315 kilót mutat a mérleg, és még a dobozfelépítménnyel, emelőhátfallal ellátott példány menetkész tömege sem sokkal haladja meg a hét tonnát. Ez azt jelenti, hogy a fizető áru mennyisége több mint tíz tonna. Ezek persze nem abszolút érvényességű adatok, hiszen szinte minden tehergépkocsit a vevő egyedi specifikációja alapján gyártanak, s eltérések adódnak a felépítményben is. A tesztelt jármű Franciaországból érkezett, a magyar megrendelők azonban valószínűleg hazai gyártótól származó felépítményt kapnak a komplett jármű átadására vállalkozó márkakereskedőtől. A különbségek azonban jelentéktelenek, a lényeg, hogy tudomásunk szerint ez a kategória legjobb súlyarányú modellje.
Légpárna
Elöl parabolarugót, hátul légrugózást alkalmaztak. Az utóbbi nemcsak az alkalmanként nagyon kényes rakomány (például elektronikai eszközök) kímélete szempontjából előnyös, hanem azért is, mert pontosan a rámpa magasságához lehet állítani a padlót, könnyen bemehet a targonca. Menet közben az tűnik fel, hogy elképesztően jó a gépkocsi stabilitása, útfogása. Igaz, a műterhelést betontömbök képezték, kellemesen alacsony súlyponthelyzetet eredményezve, de még ennek figyelembevételével is feltűnően jók a menettulajdonságok. Kissé hullámos aszfaltburkolatú, kanyargós országutakon alig kellett visszavenni a gázt, s a jó visszajelzést adó, precíz kormánnyal kimondott élvezet nyesni a kanyarokat. Ez természetesen a sofőr szempontja, a vállalkozó a rövid fordulóidőket értékeli. Elsőre kicsit szokatlan volt, hogy milyen erősen kell nyomni a fékpedált, de ezt nem kritikaként említem, mert síkos úton az ilyennel lehet igazán érzéssel adagolni a fékhatást - amiben persze blokkolásgátló segít. Autópályán csak megérintjük a sebességrögzítőt, s hagyjuk, hogy elmaradozzanak a kilométerkövek és egyéb járművek.
Teherverseny
Versenyképesnek bizonyult a Midlum a tesztút során felbukkanó alkalmi vetélytársakkal szemben is. Elvileg ugyan legfeljebb 89 km/órára kellene beállítva lennie a sebességhatárolónak, gyakorlatilag azonban bő kilencvenet ment a jármű - teljes terheléssel. S ezt nemcsak síkon produkálta, hanem hegymenetben is. A motor nagyon nyomatékos, úgyhogy a tatabányai Turul-emlékmű alatti emelkedő tetejére 85-tel értünk fel, a gyengébb kaptatókon pedig állva marad a műszer a csúcssebességen. Csak ritkán fordult elő, hogy vissza kellett egyet akasztani a 9 fokozatú sebességváltón, amely egyébként a ZF "pofozós" típusa volt. Ezen az üres fokozat síkjában a váltókarra valamelyik irányban kifejtett taszajtással kell átlépni a felső és az alsó fokozatok között, amiről hadd mondjak csupán annyit, hogy nagyon jó, bevált megoldás -- de ma már azért minden más jobb nála... Ha emellett megemlítem, hogy manapság már nem illene az indexkar végére rakni a dudagombot, szinte vége is a kritizálnivalónak. A Midlum ugyanis pompásan vezethető, csendes, komfortos járműnek bizonyult.
Praktikum
Az áruterítő jármű sofőrje rengeteget ugrál ki-be, a fülkében viszont jellemzően csak dolgozik, nem pedig lakik, mint egy távolsági kamionos. Ennek megfelelően nagyon jók, kényelmesek és csúszásmentesek a lépcsőfokok, de a kabin belseje eléggé rideg hangulatúra sikerült, semmi fészekmelegség nincs benne. Arra az esetre, ha mégis ott kellene szundítani egyet, lehajtható ágyat szereltek a hátfalra. Útközben viszont tisztességes hangminőségű, a volán alatti szatellitről kezelhető rádió hivatott elűzni a gépkocsivezetőre nehezedő álmosságot. Csak a legjobbakat mondhatom a beépített biztonsági övet tartalmazó, légrugós COMFORT vezetőülésről - de légrugós még a kísérő ülése is. A két ember halkan cseveghet egymással, sem a motor, sem a futómű hangja nem fogja megzavarni az eszmecserét. Van még egy tényező, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Egy fuvarozó vállalkozás nyereségessége jórészt a pilótákon, az ő odafigyelésükön, gondosságukon múlik. Ezt viszont alapvetően befolyásolja, hogy szeretik-e a járművet, amelyen dolgozniuk kell. A Midlum pedig könnyen megszerethető gépkocsi.
Karlovitz Kristóf, fotó: Hilbert Péter
(Autó-Motor)
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Michelisz: A világbajnoki cím lehet a cél
A hungaroringi WTCC futam győztese a magyar közönséggel ellentétben nem haragszik Tarquinire, de abban biztos, hogy mostantól ő sem bánik kesztyűs kézzel az ...
Mégsem kell lecserélni az elsősegélydobozokat
Hetek óta hatalmas a kereslet az autók kötelező tartozékának számító elsősegélydobozok iránt, amelynek hiánya vagy tartalmának lejárt szavatossága miatt helyszíni bírság ...
Átverés a postaládákba rejtett traffipax
Egy lánclevél szerint a rendőrség postaládáknak álcázott traffipaxokkal próbálja növelni bevételeit, illusztrációként egy Zsámbékon készült fénykép színesíti a ...
Napellenzőre vetített navigáció Japánból
A Pioneer fejlesztése egy lézeres vetítő, amely minden eddiginél látványosabban, a szélvédő egész felső felületére képes kivetíteni a navigáció képernyőjét és más ...
Már nem is annyira titkos tipp - Kia Ceed menetpróba
A vadonatúj, második generációs Kia Cee'd hozza az elődje összes jó tulajdonságát, de már a forma és a belső tér minősége is az erősségei közé tartozik. Akár 200 ...
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Utolsó erejükkel menekülnek a tévéktől
A Sony leépít, a Sharp az Apple-höz dörgölözik. A tévében nincs pénz.